Meghívott előadók

Arany_Janos_index
Arany János
beischer_m_t
Beisher-Matyó Tamás
Csépe Valéria_2015
Dr. Csépe Valéria
Dobos László
Dobos László
kép_hartyányi j
Hartyányi Judit
Zoli
Kocsis-Holper Zoltán
Mindszenty portré
Mindszenty Zsuzsánna, DLA
Dr Pásztor Zsuzsa
Dr. Pásztor Zsuzsa
strausszkálmán
Strausz Kálmán

 

Beischer-Matyó Tamás (zeneszerző)

 

beischer_m_t1972-ben született Siklóson. Zeneszerzéssel 9 éves korában kezdett el foglalkozni. Középiskolába a pécsi Művészeti Szakközépiskolába járt 1987-1991-ig.

Zeneszerzést Pécsen Győrffy Istvántól tanult. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre 1991-ben vették fel, először középiskolai énektanár és karvezetőképző szakra, majd 1992-ben zeneszerzés szakra. Mesterei Orbán György és Soproni József voltak. 1997-ben diplomázott mindkét szakon.
Doktori fokozatát 2010-ben szerezte zeneszerzésből.

1997-től 2010-ig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított zene-elmélet tárgyat.
Az 1998-99-es tanévtől lehetősége nyílt arra, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is taníthasson transzponálást és partitúraolvasást, a 2002-es tanévtől pedig szolfézs-zeneelméletet.
A 2000/2001-es évben a bambergi Internationales Künstlerhaus ösztöndíjasa volt.

Díjak, kitüntetések:
2014: Erkel Ferenc-díj
2010: Fesztivál díj „A jövő fúvószenéje fesztivál – Pécs, 2010” zeneszerzői pályázatán (Pécsi képek)
2003: II. díj a Konkrét Könyvek kiadó által kiírt regénypályázaton (Il nome dell’Eco – A visszhang neve)
1996: III. díj az esztergomi Monteverdi Kórusok találkozójára kiírt zeneszerzőversenyen (Te Deum)

Válogatott műjegyzék:
operák

  • Bösendorfer (angol nyelven is, Karinthy Ferenc hasonló c. játéka nyomán, 1988/2012)
  • Magyar Electra, 2 felvonásos opera (Bornemisza Péter 1558-ban készült drámája nyomán, 1998/2012)
  • Kreatív kapcsolatok, 2 felvonásos kamaraopera (szöveg és versek: Mechler Anna, 2013/2015)

oratóriumok

  • Via Crucis (1993)
  • Salamon Énekek Éneke (1994/2006)
  • Történet az Ember Fiának szenvedéséről és haláláról – szólistákra, kórusra és harsonákra (szöveg és versek: Mechler Anna, 2016)/li>

kantáták

  • Esztergomi Te Deum (1995)
  • A madár és a leány (1996)
  • A magyar nép zivataros századaiból (1999)
  • A karácsony énekei (2000)
  • Szerelem és bor (2002)
  • Tavasz és nyár után (2003)
  • Kantáta Balassi Bálint verseire (2004)
  • Two Songs by Emily (2009)
  • Trostgesang (2013-2014)

zenekari művek

  • The Legend of the Movie (1998)
  • Symphony (1999-2005)
  • Spirit of Europe (2004)
  • Ünnep (2012)

versenyművek

  • Violin Concerto (1997-98) (hegedűre)
  • Rapsodia antica (1999/2010) (brácsára)
  • Time’s All-Severing Wave (2010-2015) (brácsára)
  • Suite concertante (2008) (gordonkára)
  • Concerto stilizzato (1996) (zongorára)
  • Concerto – for two pianos and orchestra (2000/2011) (zongorára)
  • Concerto da ponte (1998/2001) (fuvolára)
  • Breathing Through the Grass (2011) (fuvolára)

fúvószenekari művek

  • Pécsi képek (2010)

kórusok

  • A halálra táncoltatott lány (1996/2014)
  • LIBER PSALMORUM (2005-)
  • Farewell to the Little Good (2011)
  • Madrigals of Passion and Wisdom (2011/2015)
  • Ki viszi át a Szerelmet (2013)
  • No Coword Soul is Mine (2014)
  • Il fiume di luce (2015)

kb. 65 dal különböző, nyelveken (magyar, angol, német, spanyol, latin) és különböző hangfajokra

kamara- és szólóművek

1990- zongoradarabok, orgonadarabok, szonáták, vonóstrió, vonósnégyes, vonósötös, fúvósötös

elektroakusztikus művek

  • I Sing the Body Electric (1998-2001)
  • enwogulld (Bamberg, 2000)

pedagógiai művek – szólótól a zenekari darabig mindenféle generációnak

különféle hangszerelések és átdolgozások